2009.01.02.
2009 január 2. | Szerző: Alkony |
Nő létemre ritka tulajdonsággal ruháztak fel az égiek:nagyon keveset beszélek.Te sosem tudtad értékelni…
Ahogy teltek az évek,és ahogy romlott a kettőnk közötti viszony,már csak az igazán fontos dolgokat mondtam el neked.Valójában téged ez mindig is dühített,ezért hol szépen-hol csúnyán,de hangot adtál ennek az általad “rossz tulajdonságnak” vélt hibámnak.Soha nem vetted észre,hogy minél jobban és minél többször bántasz ezért,én annál kevesebbet fogok mondani neked…
Pedig szóltam és elmondtam még a kapcsolatunk elején,időnként szeretem a csendet és a magányt.Nincs szükségem arra,hogy valaki percenként rátelepedjen a gondolataimra és az érzéseimre.
De te nem hallgattál rám,megfojtottál a szereteteddel,mert mindig mindent tudni szerettél volna.Azt hogy éppen mit ettem,mit ittam,hol jártam,ki telefonált és mikor,hogy aznap hányszor csengetett a postás,vagy hogy hányszor raktam tisztába a gyereket…
Tudom-tudom,most cinikus vagyok.
Mostanában egyre többször előfordul velem…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
HŰHA! Ha váltani akarsz, tudnám ajánlani az én Kedvesemet, Ő nagyon is értékelné ezeket a tulajdonságaidat.
Boldogabb újévet és bátorságot kívánok, hogy tovább folytasd, amit elkezdtél a Naplóírással. Talán kicsit segíteni fog ! Azt gondolom, hogy sok asszony leírhatná ugyanezt!
Köszönöm Pumicica,de még az enyémmel sem birok.:)
Nagymami:köszönöm!